Hírek

Ismét futottunk - III. Ceglédi Mikulásfutás

2017. december 2.-án, ahogyan már a korábbi két alkalommal is, idén is részt vettünk a Mikulás futáson.

Hogy ilyen szép számban tudjuk képviseltetni magunkat, a munkatársaink és önkéntesünk, Tugyi Vivi mellett, a Sagaku Sportklub tagjai ismét segítségünkre voltak.

Ahogy minden résztvevő, mi is egy telepakolt cipősdobozzal neveztük be Otthonunkat a "versenyre", hogy azután teljesíthessük a legrövidebb távot gondozottainkkal. Nagyon nagy lelkesedéssel rajtoltunk és hatalmas mosollyal, örömmel léptük át a célvonalat. A hideg ellenére is szívmelengető volt látni, hallani, ahogy bíztattak minket és tapsoltak nekünk. A célban szaloncukor és meleg tea várt mindenkit, ami melegített minket a tombola sorsolás ideje alatt.

Az esemény végén, tele kézzel, és hálatelt szívvel tértünk haza, hogy kipihenhessük a mozgalmas délutánt.

 

      

 

"...és amint szeretnétek, hogy az emberek Veletek bánjanak, Ti is úgy bánjatok Velük!"

Lukács, 6:31