Molnár Mária

Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon

Get Adobe Flash player

Eseményeink

"Érzékenyítő" csendes nap, Kecskeméten

Szeptember végén olyan feladatot gördített elénk az élet, amilyennel korábban még nem találkoztunk, de reméljük, még számos alkalommal megismételhetjük, hiszen meghívást kaptunk a Kecskeméti Református Gimnáziumtól, hogy vegyünk részt "érzékenyítő" csendes napjukon. Hálás szívvel, szeretettel, izgalommal készültünk és váltunk részeseivé az alkalomnak.

"A református gimnázium diákjai 2018. szeptember 21-én, pénteken az idei tanév első csendesnapján, ezen a különleges iskolai hitéleti témanapon betekintést nyerhettek a fogyatékkal élés, az alkoholizmus, a betegség, a hajléktalanság, az öregség, a kisebbségi lét és a kirekesztettség mindennapjaiba. A csendesnap ezúttal a diákok érzékenyítéséről szólt: a szervezők ennek megfelelően megpróbálták azokat az élethelyzeteket is lemodellezni, melyekkel a sérültek nap mint nap megküzdenek." - áll a Kecskemét Online oldalán.

És valóban, a mi intézményünk is egy állomás volt a sok közül, ahol dolgozóink és lakóink segítségével, játékokon keresztül kalandozhattak a résztvevők a diakónia világába és az intézményünk mindennapjaiban egyaránt.

   

Készültünk egy társasjátékkal, amit gondozottainkkal közösen gyártottunk, egy memóriajátékkal, aminek képei mind programjainkról, lakóinkról szólt. Volt egy kis állomás, ahol minden érzéküket használhatták a résztvevők, a látásukat kivéve, illetve egy kerekesszékes akadálypályán is ügyeskedhettek. És ezek csak a mi programjaink voltak. 

Jó volt látni, tapasztalni, hogy a diákok, akik leginkább kilencedikesek voltak, milyen empátiával, segítőkészséggel és érdeklődéssel fordultak irányunkba. 

Hosszú délelőtt volt, de kifejezetten tanulságos és lelkileg abszolút feltöltő. 

"Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk. Mindegyikünk a felebarátjának kedvezzen, mégpedig annak javára, épülésére."

Róm 15, 1-2.